Egyesek szerint (legtöbbször szerintünk is) az ERP szoftver bevezetése igen komoly és kockázatos projekt.
Ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy a HIFA Egyesület aki sérült és szociálisan hátrányos embereket támogat, mondhatni (ha nem is reggelire J) de megette a szoftver bevezetését. És a soft4biz tortát is az éles indulás megünneplésekor…
Mi szüksége lehet egy egyesületnek, mint amilyen a HIFA is egy ilyen szoftverre?
Hát a projektek és feladatok tervezése és követése, a megvalósított tevékenységek és óraszámok pontosabb követése volt a cél. Mindezt úgy, hogy a felhasználók más-más helyszínről, és eszközről tudtak bejelentkezni és átlátni a dolgokat.
Úgy tűnik jó úton járnak, hogy ezt el is érjék.
350 hátrányos helyzetű ember megsegítésén dolgoznak 20-an, hogy könnyebbé, elviselhetőbbé tegyék az életet számukra.
Hajrá HIFA! Külön köszönet a projekt csapatnak és Téglás Rezsőnek!
Ehhez pedig 2 rövid észrevétel:
Ha te a verseny-szférában dolgozó vállalkozó vagy, vajon szükséged van-e egy ilyen rendszerre (nagyobb-e rajtad a nyomás, hogy hatékonyabb legyél, mint a HIFA esetében)?
Ha a szociális szférában dolgozó egyesület ezt meg tudja lépni, akkor egy jól szervezett cég esetében sem lehetetlen ez.
Ne feledd, hogy egy ERP szoftver bevezetése egy olyan befektetési döntés ami a kövtekező 8-10 évre meghatározó módon hozzájárul a vállalkozásod működéséhez.
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk:
http://soft4biz.ro/kapcsolat